Naakau

Naakau állam a Norvég-tengeren található, Mokupuni szigetén. 2027 óta államformája nép demokratikus köztársaság és független Norvégiától. Norvégiától északnyugatra, Izlandtól északkeletre fekszik. Népessége 1 721 400 fő, területe 200 964 négyzetkilométer. Hivatalos nyelve a naka, amely a germán nyelvcsaládba tartozik és a norvéghoz áll a legközelebb. Fővárosa Kaupunki, mely 345 700 fős lakosságával az ország legnépesebb városa is egyben.

Naakau lakossága, az ilmaisek egy elszigetelődött nép a külföldiekkel szemben, gazdaságukat is a zárkózottság jellemzi. Az ország egy nemzetközi szervezetnek sem tagállama, gazdaságuk pedig önellátó. Importjuk nem jelentős, azonban exportjuk fellendült az évek során, és mára már a világ harmadik legnagyobb robotikai fejlesztésekkel foglalkozó országa.

Naakau belpolitikájáról nem sok információ került ki a világba, de az értesülések szerint oktatási rendszerük meglehetősen egyedi. A gyermekeket iskolás koruktól kezdve kormányhű hozzáállásra nevelik.

Naakau történelme

A 2020-as években Norvégia fennhatósága alatt állt. Az államban konfliktusok alakultak ki az ország liberalista nézetei miatt, ezért két részre szakadt a népesség. Létrejött az ilmaisek rétege, akikkel a liberálisok álltak szemben.

A szabadelvű kormány különböző törvényekkel korlátozta az ilmaiseket, hogy elfojtsák a lázadozásokat. Sok ilmais fenyegetve érezte magát és a probléma súlyosbodott.

Folyamatos polgálháborúk törtek ki. A vérengzések után Johtaja Setä vezetésével kiváltak a norvég államból. 2027 elején megalapítják Ilmániát.

Az ilmán lakosság nézetei szélsőségessé váltak és elszigetelődtek a társadalom többi országától. A harcok lecsendesülése után az ilmán állam elkezdett saját maga fejlesztésével foglalkozni.

Ioppa Bäden volt ez első vezető, aki maga is jártas volt a tudományokban és létrehozta a maszkot, amely megváltoztatja az emberi érzelmeket, hogyha felvesszük őket. Ezt a kormányhűség terjesztésére használta és azt hirdette, hogy azok az érzelmek, amik nem a vezetőség felé irányulnak nem megbízhatóak. Az ő kormányzása alatt kapta az ország a Naakau nevet, amely maga is azt jelenti, hogy maszk.

Naakau történelméről bővebben: Naakau történelme

Idővonalon ábrázolva: https://time.graphics/line/7bc81be5f03dfd539bbdeab5c61b230f

Naakau vallása

Egyetlen elfogadott vallásuk a szigorú keretek közé zárt Inhlokodolobha.

A vallásuk a négy fő elemen alapszik: víz, tűz, föld, levegő. Mindegyikhez tartozik egy istennő. A naakauiak úgy tartják, hogy ez jelképezi a gyökerekhez és a hagyományokhoz való visszatérést, hiszen a természetben is ez a négy elem uralkodik. Azonban a négy istennőt ki kell békíteni, hogy ne árthassanak egymásnak vagy a népnek, hogy a víz ne olthassa ki a tüzet és ne mossa törmelékké a földet, a tűz füstje ne szennyezze a levegőt. Ennek az egyensúlynak a megteremtése érdekében emberáldozatokat hoznak. Az emberi testrészeket felosztják az istennők között. A víz a gyógyítás és az élet szimbóluma, ezért ekkor a kezeket vágják le, majd súlyokkal bedobják a testet a Grootmeer tóba, amely maga is a víz istenének a nevét viseli. A szív a tűzisten Sunog kibékítésére szolgál, tehát mikor neki imádkoznak kivágják az áldozat szívét és elégetik a testet. A föld istene, Moderaarte szimbólumai a lábak, mert stabilan tartják az embert a földön. Mikor hozzá imádkoznak a lábakat vágják le, majd élve eltemetik az illetőt. Luganda istennő pedig a levegőért felel, hozzá az időjárás miatt szoktak imádkozni és neki az ember fejét áldozzák fel, hogy még inkább hízelegjenek neki tűzijátékot lőnek fel az égbe.

Naakau himnusza

Volksang

Ó mindenhol csak téged látlak

Tavad mellett szívembe zárlak

Az életet adó tiszta víz

Nyakadban lógó ékes dísz

Grootmeer a tavak istennője

Világunk örökké teljes tőle

Szépséged általunk ismert lehet

Áldozatunkat bőséggel veszed

Az ellentéted már nem ilyen kegyes,

Annak ellenére igenis heves

Érzelmünk forrása csak is ő

A tűzzel játszó istennő

Adj nekünk biztonságot és meleget

Had főzzön mindenki magának eleget

Áld meg drága kormányunkat,

Hogy megőrizzék hagyományunkat

Szabadok vagyunk és tiszták mind,

Nyugodtan járhatunk idekint

Senki nem fenyegeti népünk eszményét

Ha kitárjuk mindegyikünk elméjét

Naakau zászlaja

A zászló négy színe a négy elemet hivatott jelképezni:A zöld a földet, a stabilitást.A piros a tüzet, a melegítő biztonságot.A sötétkék a vizet, a tisztaságot.A világoskék pedig a levegőt, a végtelen szabadságot.

Naakau címere

Naakau címere már több mint százéves múltra tekint vissza. A címert az istenek ajándékának tekintik. Egy maszkból áll a címer amit, jobb szeme felett Grootmeer csókolt meg, bal szeme felett Sunog, a bal alsó oldalt Luganda lehelt rá és a jobb alsón, pedig Moderaarte égette meg.Felül egy koronát visel, aminek 10 ága van és mindegyik egy vezetői tisztség jelképét ábrázolja.

Naakau földrajza

Naakau az Északi szélesség 67.032989 fokánál és a Keleti hosszúság 1.653136 fokánál helyezkedik el. Izland az Észak-Atlanti-óceán középső részén található. Vulkáni sziget, a lemeztektonika szerint úgy keletkezett, hogy a két távolodó kőzetlemez (az eurázsiai, és az észak-amerikai) közötti hasadékon feltört a magma, és megszilárdult. A vulkáni kitöréseknek köszönhetően a sziget területe keletkezése óta állandóan növekszik. A sziget felszínén ma is jól megfigyelhetők a két lemez távolodásának jelei. A legnagyobb vulkánja az Ikabu, ami ma is működik. Itt tartják a nagy tűz ünnepét. Északi fekvése ellenére a sziget éghajlata a Golf-áramlat szélesebb rendszerébe tartozó Irminger-áramlat mérséklő hatása miatt kevésbé zord. Az egész ország az óceáni éghajlat hideg övezetébe tartozik.

Naakau földrajzáról bővebben: Naakau földrajza

Naakau államszervezete

Naakau államformája nép demokratikus köztársaság. A vezetősége 10 főből áll, melyek külön szerepet töltenek be az állam igazgatásában. Jelenleg ezeket a szerepeket egy ember tölti be. Rendszerük szilárd, törvényeik szigorúak, de egyszerűen betarthatóak. A rendőrség munkája nagyon jelentős. Akik megszegik az előírásokat, és súlyos bűnt követnek el a párt ellen, azokat halálbüntetéssel sújtják.

Naakau államszervezetéről bővebben: Naakau államszervezete