Agalonia

Általános adatok

Agalonia a 23. századi világ legfejlettebb állama. Tagjai Nakatira és Hamalan: a természeti és mesterséges rész békében él együtt néhány kisebb zavargást leszámítva. Vezetőjük az Agalon, akit öt évente választanak meg. A Végső Háború előtt az amerikai csapatok letarolták a szigetet, majd egy maroknyi ember teljesen újjáépítette azt.

Elhelyezkedés

Az egykori Izland szigetén.

Társadalmi berendezkedés

Két részre oszlik: természeti és mesterséges részen lakókra. Ők egymástól függő helyzetben alakítják az egységes állam társadalmát. A természetiek a földeken megtermelt javakat juttatják el a mesterségesekhez, akik a fejlett technológiájukkal védelmet és termeléshez szükséges körülményeket nyújtanak a természetieknek.

Hivatalos nyelv

Alapkövetelmény az angol nyelv tudása, a többi nyelv a kisebb csoportosulásokon belül továbbá is létezik.

Pénzneme

Agalóniai Zengő: ez érvényes az egész állam területén, és azon kívül nem alkalmas adás- vételre. Kisebb területi egységen vagy a két elválasztott részen más-más értékeket használnak pénz gyanánt.

Vallás

Nincs, de nem tiltja az államszervezet. Nem szabályozza a mértékét, de konfliktusok során szigoríthatnak a szabad vallásgyakorlás fogalmán.

Központ

Baybayon ni Agalon, Nakatira

Népesség

1.176.975 fő ( a 2056-os népességszámlálás adatai szerint)

Államforma

mesters monarchia

Bővebben az államformáról: Agalonia államszervezete

Történelem

A csernobili atomkatasztrófa hihetetlen mértékű pusztítást okozott a népesség körében, illetve magával a Földdel is. Így az egyetlen még épségben maradt területre menekülnek az életben maradtak, az egykori Izland területére, amelyet, már korábban Amerika elfoglalt és vészhelyzet esetére menekülő szigetnek használta. A megmenekültek feladata egy új társadalom kialakítása volt. A Burok védelmet nyújtott és szabályozhatóvá tette a hőmérsékletet. Ennek a szabályozópanelét Nakatira városának tulajdonában volt, így megalakult a technológiával foglalkozó mesterségesek oldala. Nem sokkal később élelemhiány, miatt Halaman is megalakult, ahol a természetesek csoportja lakik és dolgozik a mai napig is. A két állam egy ideig ellentétben élt egymással, végül azonban 2150-ben egyesültek Agalonia néven, mivel rájöttek, hogy egymás nélkül nem működhetnek. Vezérük pedig az öt évente választott Agalon lett.

Bővebben a történelemről: Agalonia történelme

Földrajza

Egykori Izland leírása: az Atlanti-óceán északi részén, Grönland és Skócia között, Feröertől északnyugatra, a két globális jelentőségű tektonikai lemez – az eurázsiai és az észak-amerikai lemez határvonalán. Szikrázóan tiszta levegő, méltóságteljes hegyek, vízesések, gejzírek, bugyogó források, jégmezők, gleccserek, bálnák és fókák jellemzik a tájat.

Bővebben a régebbi Izlandról: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Izland

Bővebben a jelenkori Izlandról: Agalonia földrajza


Jelképek

A Himnusz szövege

Sötét korból

Emelkedtünk

Az ég felettünk fénytelen

Első állam

Nakatira

Tudásuk szinte végtelen

refrén:

Agalónia

Az egy igaz világ

Térj hát hozzánk haza

Halamanban

A természet

Nekünk adja kincseit

Egyesült már

A két állam

Bánat, halál nincsen itt

refrén 2x:

Agalónia

Az egy igaz világ

Térj hát hozzánk haza

(A himnusz ide kattintva meghallgatható.)


Címer

A hógömb a burát ábrázolja, mely Agalóniát védi meg a külvilágtól. A hegyek és fák a természetes világot mutatják, míg a lenti rész a gyárakat, épületeket és a mesterséges világot mutatja. A címerben összpontosul az állam fő célja: az emberek közti harmónia.

Zászló

A zászló lila része a mesterséges, míg a zöld része a természetes területre utal, amelyek bár elkülönülnek, mégis szoros összefogásban élnek. Egyik nem létezhetne a másik nélkül, egymást szolgálják. A zöld részen végigfutó kékeszöld csík egy folyót jelöl, így a Halamanban jelenlévő vezető munkakört, a termesztést valamint a természeti terra termékenységét szimbolizálja. A lila részen a fekete kacskaringó a tudás különböző ágainak összekapcsoltságát, egymásra épített harmóniáját jelképezi. A nap szimbolizálja magát Agalont a legfőbb hatalmat, aki irányít, fenntartja a békét és a Tanács nakatirai tagjából kerül ki.Keletkezéséről: Agalónia megalakulásának második évfordulóján D. S. Steven tervezte az ünnepélyes kerteken belül bemutatott lobogót.

Politikai propaganda

Burok (egy kinnföldi ember jelentkezéséhez csatolt selfie; személyi jogszabályokat nem sértettük meg)