Jakindia

Immáron 149 éve hogy Földünkön velünk osztozik egy "láthatatlan" idegen faj, akiket mi Suttogóknak neveztünk el.

Habár nem sokmindent tudunk a Suttogókról azt biztosan kijelenthetjük, hogy léteznek és azt is hogy jószándékúak. Mióta itt vannak a segítsétségükkel, békét és egyenlőséget teremtettünk. És egy egységes világért dolgozunk mind együtt. Már csak 4 állam határai tarkítják a térképet, ezek közül pedig az egyik nem más, mint Jakindia.

Jakindia történelme

Jakindia 2055-ben alapult meg a másik három nagyállammal együtt a dél-kelet-ázsiai országok egyesülésével. Kialakulásához nagyban hozzájárult a Suttogók megjelenése a földön, akiknek hatására sorra leváltották (békés úton) az addigi egyeduralmi rendszereket és új vezetőket választottak illetve a világ államai sorra egyesültek egymással.

A három állam közül először Jakindiában hirdették ki az állampolgárok teljes körű egyenlőségét 2058-ban, aminek lefolyását viszont félbeszakította Az Indiai válság (2061-2065), amely során a kasztrendszerhez ragaszkodó ASS (Antisuttogó szervezet) vezetésével India tartomány függetlenné vált, azonban a suttogók tanácsai nélkül csak egy évig állt fenn önálló államként.

A válság után beköszönthetett a A felvirágzás kora (2065-napjainkig), melynek során gazdasági, oktatási illetve közlekedési és környezetvédelmi reformokat hajtottak végre, az utóbbinak hála lelassult a globális felmelegedés. 2079-ben lemondtak Jakindia és a többi állam vezetői mivel már nélkülük is képessé vált működni az állam.

Bővebben: Jakindia történelme

Jakindia államszervezete

Az év amit írunk nem más mint 2169 vagyis az egyenlőség 90. évfordulója. Immáron 90 éve egyenlő minden ember, a Suttogóknak köszönhetően. Tehát már 90 éve nincsenek vezetők hivatalos formában. (Se államfők, se munkahelyi vezetők.)

Bővebben: Jakindia államszervezete

Jakindia földrajza

Jakindiában található a Föld legmagasabb hegyvonulata, a Suttogók hegye (a volt Himalája), valamint több hatalmas folyó is, mint a Hindus a Gangesz és a Jangce. Valamint a legsűrűbben lakott és legnépesebb állam is egyszerre. Legfőképpen energia termeléssel foglalkozik, mind a folyói mind napelemek és turbinák (szél erőművek) segítségével.

Területén több éghajlat is megtalálható, ennek köszönhetően színes állat és növényvilággal rendelkezik, melynek fő csillagai a mára már egészséges egyedszámban megtalálható vad Pandák és a hatalmas bambuszerdők, amelyekben majdnem egész életükben tartózkodnak.

Valamint fejlett az űrkutatási részlegük is, a J.Ü.K., amely dolgozóinak köszönhetően nemsokára a Mars is lakhatóvá válik az ember számára.

Bővebben: Jakindia földrajza

Jakindia himnusza

A mi szép államunk Jakindia!

Doom-doom-do-doom-doom

Do-doom-do-doom-doom

Nincs ezer éve se, hogy az állam megegyezett

India,Kína,Japán,Mongólia

S-a-töb-bi, JA-KIN-DIA-A lett!

Doom-doom-do-doom-doom

Do-doom-do-doom-doom

A Suttogók, jöttek s besegítettek

Egyenlőség lett, meg erdőt ültettek

JA-KIN-DIA-A!

Doom-doom-do-doom-doom

Do-doom-do-doom-doom

És az évek során az államokkal békét kötött

Pandákat mentett,és törvényt törölt

JA-KIN-DIA-A!

Hu-ha-ja

Ez nem egy királyság

Yaaas

Jakindia címere

Ezen a címeren több mint két évig dolgoztak, arra törekedve hogy Jakindia esszenciáját megfelelőképp kapja el. Elkészülte után világszerte híre ment a precízségének és egyszerű, de semmiképp sem felszínes szimbolikájának.A ying-yang a taoizmus vallás jelképe, míg a kormány kerék a buddhizmus és az aum hinduizmusé.Mivel Jakindiában vallás szabadságban ezért a címeren a három fő vallás jelképe is szerepel, egy villanykörtével együtt ami a gondolkodást és az ötleteket (ez álltak a suttogókat) szimbolizálja.Abambusz ágak valamint a panda és a tigris, a természetet képviselik, és a kettejük kézfogással pedig a békére utal.A sárkányokat pedig Ázsia szimbólumainak választották ezért tartják ők a címert, és a békét jelképező fehér zászlókat.

Jakindia zászlaja

Mint azt már tudjuk, Jakindia több egykori ország egyesüléséből született. Így amikor a zászlaján dolgoztak, mindenképpen arra akartak törekedni, hogy minél több ország hagyhasson rajta nyomot. Így a régi zászlók összes színét (ám más árnyalatban) felhasználták.És emellett elhelyezték rajta a címert is.

Jakindiai mindennapok

Manapság az emberiség 80%-a városokban él, amelyek száma máig növekszik. Azonban ez a fotoszintetizáló festéknek köszönhetően, nem hogy nem szennyezi a környezetet, hanem még elősegíti a levegő tisztántartását is. Valamint mostanában mindenki elektromos autókat használ, így gyakran előfordul az, hogy a városok levegője akár tisztább is néhány faluénál. Hiába hatalmasak és néha zsúfoltak a városok, a házak tetején lévő kertek, amelyeket az utcákról is látni lehet, nyugodt környezetet varázsolnak a nagyvárosokból.

Ezekre általában a letisztultság és a hatalmas ablakok jellemzőek.

A vallásszabadságnak köszönhetően, néha-néha egy klasszikus stílusú templom színesíti az utcákat (mint például a lélegzet elállító hindu templomok a volt India területén, vagy a Buddhista szentélyek a Suttogók hegyének oldalában, ami mára már jóval sűrűbben lakott).

A civilek majdnem minden területén az életüknek teljesen szabadok, azzal alapítanak családot akivel akarnak és úgy, ahogyan akarják. Valamint a munkahelyeiket is ők választhatják, mivel állásinterjúkat már nem nagyon tartanak (a Suttogók tudni illik úgy is arra ösztönzik majd az egyént, ami neki és a társadalomnak is egyaránt hasznos).

Bővebben: A jakindiai állampolgárok élete

Források

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Buddhizmushttps://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/TenyekKonyve-tenyek-konyve-1/1988-2/vallasok-2003/a-taoizmus-es-az-univerzalizmus-2041/http://hinduizmus.hu/bolcsessegek/hindu-vallas-jellemzoihttp://kina.network.hu/blog/kina_klub_hirei/kina_domborzatavizeihttp://hinduizmus.hu/temak/india-folyoi