Olvasói levelek
Olvasói levelek a Vasárnapi Hírvadász szerkesztőségének
Nagyérdemű Szerkesztőség!
Kívánom, hogy olvasói levelem a szerkesztőség tagjait a legjobb egészségben találja. Jelen levelemmel az Önök azon cikkjére reagálnék amelyben a kémikusok korszakalkotó munkájára, a neon felfedezésére tértek ki.
Nagy öröm volt újfent egy tudományos munkáról szóló cikket olvasni. Személyemet ugyanis mindig nagy örömmel tölti el, ha valamilyen tudományos felfedezésről olvashatok. Ezért külön öröm, hogy egyre gyakrabban publikálnak tudományos témájú rovatokat. Mostanság nem csak hazai, hanem egyre több külföldi kutatásról lehet hallani. A külföldi kutatásokat illetően sajnos elég gyakran ütközök nyelvi és földrajzi korlátokba. Szerencsére Önöknek hála sikerült most is leküzdeni ezen akadályokat. Ugyan személyesen nem tudtam elutazni Angliába a kutatások központjához, de az Önök pontos fordítása és részletes leírása felért egy utazással. Kitörő örömmel fogadtam a remek minőségű fényképeket és az érdekes személyleírásokat, ezek által sikerült egy kicsit közelebbről is megismerni a tudósokat. Remek képet adtak az Önök leírásai az új elem, a neon kilétéről. Mostani cikkük ugyan nem volt hosszú, de érthetően előadott minden fontos információt. Nagy örömömre szolgálna, ha a jövőben terjedelmesebben is foglalkoznának a hasonló témákkal. Természetesen ez nem rontott az Önök által lehozott történet minőségén.
Véleményem szerint Önök nagyon igényes munkát végeztek, amiért fogadják őszinte elismerésem. Remélem a jövőben is lészen lehetőségem cikkeiket olvasni.
Szívélyes üdvözlettel, továbbra is maradva hű olvasójuk:
M. Gy. J.
Tisztelt Szerkesztőség!
Már nagyon régóta lelkesen olvasom az újságukat, de csak most írok először levelet Önöknek. Folyamatosan követem a munkájukat, és gyűjtöm a kiadásaikat, mert nem lenne szívem kidobni őket. Az „Elhunyt Sisi” cikkel kapcsolatban szeretnék írni Önöknek, ami az előző heti lapszámukban szerepelt.
Kiemelném az említett irományt, mert ezt a tragikus témát nem lehetett könnyen feldolgozni, hiszen szeretett Sisi királynénk halálát kellett közölni honfitársainkkal. Nekünk, magyaroknak ez fájdalmas veszteséget jelent.
A cikk szerintem nagyon korrekt. A szomorú tények mellett természetesen mindenkiben ott a kíváncsiság, hogy milyen körülmények között is lehelte ki lelkét az általunk szeretett királynénk. Mi is történt pontosan a helyszínen? Hogyan halt meg a hatvan éves Sisi? Véleményem szerint a hír hallatán szinte mindannyiunkban ilyen kérdések fogalmazódtak meg. Viszont cikkük kielégíti a kíváncsiságunkat, és választ ad eme kérdésekre. Megtudtuk, hogy e szörnyű tettet egy anarchista követte el Genfben, ahová a bánatos Sisi titokban utazott. A többi részletes és precíz információ szolgáltatást valamennyi olvasó nevében szeretném megköszönni.
Bármilyen furcsán hangzik is, köszönjük, hogy megtudhattuk, hogy a bécsi udvarba szállították a halott királynénkat, hiszen így lehetőségünk van rá, hogy búcsúzóul virágot vigyünk a sírjára. Én is biztos vagyok benne, hogy sok magyar ember fog tőle elköszönni.
Még egyszer szeretném megköszönni a szerkesztők fáradságos munkáját, amit értünk, olvasókért tesznek. Mi el sem tudjuk képzelni, hogy mennyi munkával jár egy újságcikk megírása. Mi békésen vagy éppen felháborodottan olvasgatjuk a reggeli kávénk mellett a híreket, majd az asztalra helyezzük a lapot és eszünkbe sem jut, hogy hányan is dolgoztak ezen.
Üdvözlettel:
U. K. A.
Olvasói levelek a Visszhang szerkesztőségének
Tisztelt Szerkesztőség!
Döbbenten olvasom cikküket Ady Endre úrról. Legkevésbé sem szeretnék udvariatlan lenni, hiszen személy szerint évek óta figyelemmel kísérem munkásságát, de eme botrányos eset aggodalmat váltott ki belőlem karrierjét illetően.
Ha emlékezetem nem csal, én is láttam a két említett személyt együtt a múltban, de nem feltételeztem hogy viszonyt folytatnának. Tudomásom szerint Diósiné kifinomult és előkelő asszony, férjével együtt gyakran utaznak távoli országokba, így elhiheti mennyire sokkolt a hír, miszerint egy ilyen jómódú férjes asszony házasságot törne. Szegény férje vajon mit érezhet egy ilyen nagy megaláztatás után? Bizonyosan csak a lapok szaglászó újságírói előtt mutatja magát sértetlennek. De hogy egy lakáson tartózkodjon felesége szeretőjével? Merem remélni hogy a háttérben valamilyen félreértés áll, és ez az egész ügy csak az újságok találmánya. Esetleg a házaspár egyfajta mecénása Ady úrnak, ez megmagyarázná Diósi úr higgadtságát, és felesége közvetlenségét. Ellenben ha mégsem ez a helyzet, a költő nem számíthat sok támogatásra eddigi pártfogóitól, okkal feltételezem hogy legtöbbjük elpártolna tőle, ami természetesen súlyos csapás lenne, tekintve hogy írásai kimagaslóak.
Ha valóban házasságtörésről van szó, remélem Diósi úr hamar ráeszmél mit kell tennie, és a jövőben szemmel tartja felesége életmódját. Ha azonban mégsem ez a helyzet, kívánom hogy újságuk kérjen elnézést a költőtől, amiért ilyen vádakkal illették. Remélem mihamarabb értesülök a további fejleményekről lapjukban.
Tisztelettel:
H. H.
Tisztelt Szerkesztőség!
Az önök folyóiratából tudtam meg ezt a felettébb borzalmas hírt, hogy elvesztettük a nagy festők egyikét, Paul Gauguin-t. Ez a hír mélységesen lesújtott, mivel már több, mint egy évtizede követtem a munkásságát.
Az első festmény, amit tőle láttam az a Les Alyscamps volt, még máig is az egyik kedvencem, amennyiben jól tudom ezt a képet már nem impresszionistaként festette.
Ezen kép alapján nem, ilyen sanyarú sorsot képzeltem neki, mint amilyet önök az olvasóik elé tártak, bárcsak ne lenne ez igaz és kevesebbet sínylődött volna életében.
Már születésénél elkezdődtek a balsors csapásai és kíméletlenül folytatódtak az élete további szakasziban is, ami még csak fokozza a borzalmakat az a halálának a módja, nem természetes módon hanem hosszas szenvedés után betegségben, nem ezt érdemelte egy, ilyen nagy festő.
Az életében csak a kortársai ismerték el, de remélem, hogy az utókor, majd ténylegesen megérti azt, amit ő a művein keresztül üzenni akar nekünk és, így békében nyugodhat a mennyek országában. Gauguinnek nem csak a festményei, hanem a kitartása is csodálatra méltó volt, amit nagyon jól sikerült érzékeltetni az írásukban.
Azonban sajnálatosan már soha nem tud senkinek sem festeni. Őszintén remélem, hogy a hagyatékát kellő tisztelettel és odaadással fogják kezelni.
Tisztelettel:
S. P.
Olvasói levelek a Félidő szerkesztőségének
Tisztelt M. M. úr!
A minap olvastam az úr írását a Félidőben. Meg kell mondanom, igencsak elnyerte tetszésemet e szöveg!
Annyira örülök, hogy végre találtam egy írót, ki nem ferdíti el a valóságot! Jómagam is ott voltam a városligeti ezredévi kiállításon, s örömömre szolgált, hogy a többi eseményről, melyek egy részén nem vehettem részt, ily lényegre törő, mégis tartalmas összefoglalót olvashattam.
Minden sorát imádtam! Maga pártatlanul írt, nem dicsőítette fölöslegesen őfelsége Ferenc Józsefet, és nem is korholta őt vagy a Monarchiát! El sem tudja képzelni, mily kevés ilyen írást találni manapság. Úgy vélem, attól a naptól fogva, hogy olvastam a Félidő című lapot, Ön lett a kedvenc újságíróm! Eddig nem olvastam Öntől cikket, de ezt hamarosan pótolni fogom. Szavai elvarázsoltak! Kikeresem az összes régi írását az előző számokból, még e napon.
El sem tudná képzelni, mennyire hálás vagyok magának – távol élő fivéremnek elküldtem az úr írását, s e csodás összefoglaló neki is kedvére való volt: még a héten felutazik hozzám Pestre, hogy az oldalamon végig járja az Ön által oly szépen felsorolt programokat. Ez okból tehát köszönettel is tartozom Önnek!
Úgy vélem, maga páratlan tehetségű író. Ezt a témát nem sok ember, sőt, nem sok író lett volna képes így közönség elé tárni. Rajongásom Önért s szavaiért elképzelhetetlen mértékeket ölt! Kíváncsian várom további írásait – mindet el fogom olvasni, egészen az utolsó betűig.
Legnagyobb tisztelettel,
K. L. Sz.
Tisztelt szerkesztőség!
Ezt a levelet a “Az első modernkori olimpia” című cikkre reflektálva írom.
A történelemkönyvekből és iratokból kétségtelenül sok érdekes és figyelemfelkeltő olvasmány található már az ókori olimpiával kapcsolatban. Mindig is nagyon érdekelt ez a téma, hiszen az ókornak egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Nagyon szeretem az önök által írt cikkeket, hiszen mindig nagyon felkeltik az érdeklődésemet és sokszor legelőször ebből az újságból értesülök a legfrissebb hírekről. Erre a hírre most különösen felkaptam a fejemet. Lapozgattam az újság lapjait, és ennél rögtön megakadt a szemem. Nagy izgatottsággal olvastam végig a rovatot. Nagy rajongója vagyok a sportoknak, a színháznak és minden ilyen eseménynek, így nem volt kérdés, hogy nagy örömmel fogadtam a hírt. Valószínűnek tartottam, hogy lesznek változtatások, hiszen 1896-ot írunk. Megjelentek új sportágak is, többek között a kerékpározás, ami nemrég jutott el hazánkba is és én személy szerint nagyon praktikus találmánynak gondolom. Számomra az egyik legkülönlegesebb sportág, ami még megjelent újonnan, az a torna. Nagyon sokszínű sportág és megjelenik benne a művészet egy ága is, valamint sok gyakorlás kell hozzá. Ugyanakkor az olimpia megtartott pár ókori szokást is, ezzel megtisztelve az eredeti kitalálókat. Ilyen például az, hogy az első modernkori olimpia (hasonlóképpen az ókorihoz) Athénban lett rendezve. A magyarok legnagyobb dicsőségét ezen az olimpián Hajós Alfréd hozta.
Összességében nagyon örülök, hogy ezt a páratlan hírt az önök újságjából olvashattam először, mivel megfigyeléseim alapján megbízható forrásból írnak és izgatottsággal várom továbbra is a megjelenő cikkeket.
Tisztelettel:
N. E. H.
Olvasói levelek a Honlap szerkesztőségének
Tisztelt Főszerkesztő Asszony!
Szinte indulása óta követem és rendszeresen olvasom a Honlap megjelenő számait, és egyik czikkük különösképp felkeltette a figyelmemet. A szöveg az orvostudomány jelenlegi állásáról és eredményeiről szólt. Ehhez a témához kapcsolódik észrevételem.
Mindenek előtt szeretném elismerésemet tudatni Önnel! Kifejezetten élvezetes munkát adott ki a kezei közül. Számomra az a bekezdés volt a leglényegesebb, amikor a köhögés gyógymódjairól írt. Mivel szakértő vagyok a témában, szeretném felhívni a figyelmet, hogy az ilyen köhögés sok esetben bizonyos tüdőbetegségek tünete, és ebben az esetben sajnálatosan nem elég a morfium, vagy a heroin használata! Véleményem szerint székesfővárosunk adottságai lehetővé tesznek egy olcsóbb és hatékonyabb kezelést is. Jómagam is tagja vagyok egy egyletnek, melynek célkitűzése az Erzsébet-királyné-szanatórium, (mely a nemrégiben elhunyt drága királynénk, Erzsébet nevét viselend) létrehozása a Hűvösvölgyben, amely a szegényebb anyagi helyzetű betegeknek nyújtana megoldást. Lipótmező hűs levegője és a budai hegyek zöldje hathatós gyógymód a tuberkulózis legyőzésére.
E tárgyban szívesen olvasnék még lapjukban, s ezúton kérem szíves támogatásukat is, hogy adjanak hírt eme kezdeményezés létrejöttéről, kifejlődésének és megvalósulásának alakulásáról.
Maradok hűséges olvasójuk!
Tisztelettel:
E. Zs., egyleti titkár
Tisztelt V. P.!
1894-ben írt költeményére szeretnék reagálni. Levelemben írásának bennem kiváltott gyönyörét szeretném kifejezni. Soraimat hálám és az ön nagyszerűsége inspirálta.
Ön “Az élet” címet választotta, mely bennem kérdéseket hagyott. Érdekelne, hogy miért a létünk főelemét választotta. Vajon tényleg írhatunk egy megmagyarázhatatlan csodáról verseket?
Kétségeim ellenére állítom, hogy önnek sikerült eltalálnia azt a hangvételt, mellyel az életről beszélni illik. Talán kissé depresszíven fogalmaz, de véleményem ebben az esetben szerint szükség van a kellő keserűségre. Megmutatta, hogy létezésünk nem csupa öröm és diadalmenet. Feltárta a titkot, miszerint a közvélemény által csodásnak tartott dolgok sem lehetnek csak jók. Hiszen ahogy mondani szokás, nincs fekete fehér nélkül.
A versben található megszemélyesítések szinte már életre keltik az eszmét, amiről épp szó van. Mintha testet öltene a világosság és némán hullatná könnyeit, hogy azok végigfolyjanak sminkkel takart ráncain. A sötétség pedig mintha a nyakamba lihegne fáradtságában, hiszen senki sem képes meghallani néma kiáltását. Ha behunyom a szemem, látom is, ahogy a két ellentét némán, bús szemekkel mered egymásra mindenféle harag és versenyszellem nélkül. Talán ők is beleuntak ebbe az életnek nevezett szenvedésbe.
Ha már itt tartunk, meg kell említenem az ellentétek harmóniáját. Manapság azt gondolják az emberek, hogy ha két dolog erősen különbözik egymástól, azok nem is lesznek jóba. De hát a mágnes ellentétes pólusai is vonzzák egymást! Önnek sikerült ezt a tényt bemutatni a laikusoknak is. Így talán társadalmunk is képes lesz továbbfejlődni. Hiszek a napban, mikor a különbségeink nem gátat szabnak, hanem okot adnak ünneplésre. Ön mit gondol erről?
Soraimat köszönettel zárnám le, hiszem nem csak nekem, az újság összes olvasójának megdöbbentő élményt nyújtott, mely talán a későbbiekben reformokat is hozhat társadalmunkban.
Üdvözlettel:
Z. J.
Olvasói levelek a Hajnal szerkesztőségének
Tisztelt Szerkesztőség!
A Hajnal című lapjuk 1. évfolyamának 5. számában szemet szúrt nekem egy cikkük, mely Japán és Oroszország konfliktusát írta le részletesen, “Káosz Keleten” címmel. Mivel szerencsémre egy orosz emberrel üzletelek, meg tudom mutatni maguknak részletesen, amit bizonyos hírforrások letagadhatnak, és nehezíthetik a maguk nemes munkáját.
A helyiek szerint Oroszországnak nem áll túl jól a szénája, mivel Japán, hála a hatalmas fejlődésnek, nagyobb erőket tud befektetni a küzdelembe. Noha az esély megvan a győzelmükre, mint ahogy Dobó István is legyűrte az ellenség túlerejét. Igaz, hogy a japánok hamarabb támadtak, mint hogy hadüzenetet küldtek, de valószínűleg okkal szinte mindenhol Európában Japánt támogatják, leszámítva Németországot, ahol II, Vilmos úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja “az Európára törő sárga veszedelmet”. Ennek valószínű oka, hogy Oroszország nagyobb veszélyt jelentett Európára és szeretett királyunkra a korábbi, európai irányú terjeszkedései miatt. Noha ezt az esélyét elvesztette, a Balkánon felszabadítóként tekintenek a Cárságra, és emiatt Montenegró hadat is üzent Japánnak -bár szerintem csak morális segítségként.
Összefoglalva Japán jóval nagyobb esélyekkel indul harcba, így én esélyesnek -sőt, valószínűnek- tartom Oroszország vereségét, mely csodás országunk és otthonunk megmaradását jelentheti.
Tisztelettel
B. M. L.
Tisztelt Szerkesztőség!
A minap értesültem én is az 1904. április 8-i angol-francia „szívélyes megegyezésről”. Úgy gondolom, ez egy rendkívül veszélyes és fontos esemény most az életünkben, sőt, ijedten vettem észre, hogy sokan nem fordítanak erre elég figyelmet! Ezért is írom meg az én véleményem, továbbá a kérésem Önök felé.
Elsősorban szeretném kiemelni, hogy nem szabad túl hiszékenyen hozzáállnunk ehhez. Nem hinném, hogy csakis Afrika felosztása miatt kötöttek szövetséget egymással. Egyébként is rossz belegondolni abba, hogy Franciaország és Anglia egyáltalán rendezni akart és akar bármit is egymás között. Ez veszedelmes, mivel ettől a perctől kezdve a két ország között egy kapcsolat alakult ki, ami egyértelműen kedvező számukra.
Roppant fontosnak tartom azt, hogy egy szövetség elméletben erősíti az országot, hisz támaszkodhat a másikra is. Ekkor képesek az emberek túlságosan elbízni magukat, és nem foglalkozni a körülöttük történő igen fontos dolgokkal. Ne felejtsük el, hogy először mi kötöttünk egyezséget a németekkel anno 1879-ben. Nem bízhattuk el magunkat, most se szabad! Nem gondolhatjuk magunkat erősebbnek senkinél se, azért, mert velünk vannak a németek és az olaszok. Egy szövetség nem fog rögvest kisegíteni mindenből, pláne, amikor épp az angolok és a franciák fognak össze. Tennünk kell mást is!
Szeretném, hogy az emberek komolyan vegyék mindezt, és többet tudnának erről. Megkérhetem Önöket arra, hogy írjanak az újságba rendszeresen arról, hogy mi is történik Anglia és Franciaország között? Több figyelmet kell erre a témára szentelni, valamint nagyon aggódom!
Tisztelettel:
F. E.