Földrajzi, természeti környezet

A székelyzsombori tábor során mi a jellemző állatokat és növényeket tanulmányoztuk. Mivel sok helyen kirándultunk, rengeteg különféle növénnyel és állattal találkoztunk.

Székelyzsombor egy dombvidéken fekszik. Mikor elkirándultunk a zsombori várhoz, rengeteg fatípussal találkoztunk, például itt honos a kocsányos tölgy, csertölgy és a kocsánytalan tölgy, illetve sok fenyvesekkel szegélyezett dombot láttunk. Magasabb területeken megtalálhatók különböző orchidea-félék (melyek védettek), a kankalin, a medvehagyma, az erdőkben pedig az áfonya.

A fenyvesek gyakori lakói a medvék, őzek, vaddisznók, farkasok a hegyekben pedig előfordulnak zergék, kecskék. A falu lakói szerint a házak közé nem szoktak bejárni az erdei állatok, ráadásul mi a vadőrrel szemben laktunk, ezért egy percig sem kellett tartanunk az esetlegesen betévedő vadaktól. Egyszer fordult csak elő, hogy egy kis medvebocsot találtak a faluban, akit egyébként fel is neveltek

Kirándulásaink során elmentünk a Szent Anna-tóhoz is. Többen is elmondták, hogy éjszakánként itt rendszeresen vannak medvék, mert szeretnek a tó vizéből inni.

Megfordultunk a bűzös barlangnál is, amelynek köztudott a jótékony hatása a reumás betegek számára. Biztosak voltunk benne, hogy jó helyen járunk, mivel már messziről éreztük a levegőben terjengő záptojásra emlékeztető kénes szagot.

A barlangot elhagyva a Buffogó-láp felé vettük az irányt. A zord erdőben, egy szakadék szélén araszolva, bokrokat átszelve, fáradságos túrával értük el célunkhoz. A vulkáni utóműködés következtében gázfeltörésekben gazdag, savanyúvizes ingóláp, amelyre vastag, süppedős tőzegmoha telepek jellemzők. A láp a tavacskákban folyamatosan feltörő és buffogó hangot kibocsátó szén-dioxid gázfeltörésekről kapta a nevét. Ritka maradványnövények fordulnak elő a láp területén, ilyen például a kereklevelű harmatfű, amely rovarokkal is táplálkozik. Ezenkívül megtalálható itt a hüvelyes gyapjúsás, a tőzegrozmaring, a szibériai hamuvirág, tőzegáfonya, fekete áfonya, amely vastag, zöld szőnyegként borítja a talajt. A területen található fák túlnyomó részét a közönséges nyír teszi ki, ezenkívül lucfenyő és bükk fordul elő.

Állatvilága sokszínű, különböző kétéltűek (gyepi béka, erdei béka, barna varangy, szalamandra), madarak (nagy fakopáncs, kakukk, héja, karvaly), illetve emlősök (mókus, nagy pele, vadmacska, gímszarvas, barnamedve) találtak itt lakhelyükre.

Zsomborban szinte minden házban tartanak haszonállatokat (tehén, tyúk, disznó). Sőt, a falubeliek sokszor járnak horgászni is. Általában harcsákat, pontyokat fognak. Érdekesnek találtuk, hogy a tehéncsordát minden reggel kiterelik a mezőre, este pedig vissza a faluba. Ilyenkor végigvonulnak a főutcán, és maguktól visszatalálnak az otthonaikba. Esténként fél 9 felé sokszor kimentünk a ház elé, és végignéztük a csorda útját (habár a szúnyogok mindig összecsíptek minket), majd mi is sétálni indultunk. Útjaink során mindig megfigyeltük a gólyafészkes házat, de az állatot csak egyszer találtuk benne.

Ha az ember a faluban sétál, nem tud úgy elmenni egy ház előtt, hogy ne találkozzon valamilyen állattal. Több háznál is tartottak őzeket, kutyákat, macskákat, teheneket, sőt, néhány portán az ottlétünk alatt keltek ki az apró, pelyhes kiscsibék. Zsomborban nem szokatlan, hogy lovak legelnek az utcán, reggelente az ő patkódobogásukra ébredtünk, hiszen itt általában nem autókkal közlekednek, hanem lovaskocsikkal és szekerekkel.

Amikor az állatkertben jártunk simogathattunk és etethettünk őzeket és alpakkát, akik a legváratlanabb pillanatban bukkantak fel a hátunk mögött. Néhányan megijedtek, ahogy a réten az alpaka, üldözőbe vette őket, de persze szelíd volt, és senkit sem akart bántani. Habár egyik osztálytársunk simogatását megelégelte, és az alpakák legendájához híven le is köpte őt, utána pedig nyugodt szívvel lelegelte a hozzá legközelebbi bokrot. Azt hiszem az állatkert is mindenki számára feledhetetlen élmény marad.

Láttunk még szarvasokat, pávát, emukat, bölényt és vaddisznókat is, bár őket nem engedték ki közénk.

Itt még bezárva…

Itt már szabadon köpködhetek :D

Nagyon örülünk, hogy ennyi állattal ismerkedhettünk meg, és ennyi érdekes növényt találtunk.

Aki Zsomborban jár, garantáltan ugyanennyi állattal találkozhat majd, és semmiképp se felejtse el:

Este fél 9-kor vonul haza a tehéncsorda!